Leszokás a cigarettáról

Amikor arra gondolok, hogy milyen rossz, hogy mától nem dohányozhatok, az rossz érzést ébreszt bennem. Minél többször jut eszembe a cigaretta, minél többször gondolok arra, hogy milyen rossz nekem, annál erőteljesebb lesz a rossz érzés. Szenvedni fogok. De ki kell bírnom, mert le kell szoknom, nem lehetek gyenge, megszólnának a többiek, meg amúgy is. Ahogy a rossz érzés egyre erősebb, úgy egyre nagyobb a feszültség a testben. Olyan érzés, mintha egy versenyen előretartott kezekkel kéne állnunk, már egy órája. Már nagyon fáj a kezünk, már nagyon szeretnénk leengedni, már nagyon kínlódunk. Már nemtudunk másra gondolni, csak arra, hogy fáj. Csak arra, hogy rossz, hogy már nagyon szeretnénk letenni, megkönnyebülni. A cigaretta esetében a rágyújtás jelenti a megkönnyebbülélst. Minél nagyobbra növekedik a vágy, a szenvedély szenvedtető rossz érzése, annál jobban szenvedünk. Annál jobban csak arra tudunk gondolni, hogy szűnjön már meg a fájdalom, végre megkönnyebülhessünk. Minél többször gondolunk arra, hogy milyen rossz, hogy nem dohányozhatok, annál nagyobbra növekedik a rossz érzés, végül már csak a cigaretta körül jár az eszünk, nem tudunk másra koncentrálni.

Ebben az állapotban nagyon nagy a feszültség. Az ember nagyon könnyen kaphat dührohamot. Ami egyfajta feszültség kioldódás. A feszült embert minden idegesíti. Előre tartott kezekkel, már csak arra tudsz gondolni, hogy végre leengedd, megkönnyebbülj. Nem tudsz már semmire figyelni, csak a fájdalomra. Ha valaki mégis kéri a figyelmedet, akkor nagyon nehezen koncentrálsz, és bármit mond, azt idegesítőnek fogod találni. Mint a fogfájásnál. Most ne zavarj, most nem tudok rád figyelni, most nagyon fáj. Az ember ebben az állapotban nagyon türelmetlen, nagyon nehezen számol el tízig. Ha kirobban, akkor olyat mond, amit később maga is megbán. Dührohamai lehetnek, a felgyülemlett feszültségből valamennyi távozik. Amikor a fogat kihúzzák, az ember megkönnyebbül, akkor visszatér a türelmes, kezesbárány ember, bocsánatot kér, hogy bután viselkedett. Amikor a verseny véget ér, a kezek megpihennek, akkor újra kedves lesz az ember, tud figyelni, lehet vele beszélgetni. Amikor az ember végül nem bírja tovább a fojtogató vágyat és rágyújt, akkor újra türelmes lesz. Megkönnyebbül, a feszültség távozik. Megpihen. Nagyon fárasztó egy órát előretertott kezekkel állni. Nagyon jó érzés, amikor végre megkönnyebülhetünk, megpihenhetünk. A feszültség kimeríti, lefárasztja az embert. A fogfájós ember nagyon kifárad, amikor hat a fájdalomcsillapító, akkor nagyon gyorsan elalszik, testének szüksége van a töltődésre. A feszült állapotban a test energiát használ fel, lemerül, kimerül. Megterhelő fizikai munkák után jólesik kicsit ülni, a megkönnyebbült érzésben kicsit nem gondolkodni, kicsit bámulni ki a fejünkből. Kicsit megpihenni, töltődni, hogy legyen erőnk folytatni a napot. Nagyobb megterhelés után nagyobb töltődés kell, az ember ásítozni kezd, jólesik kicsit aludni, töltődni. Feltöltődve, felfrissülve kenyérre lehet kenni minket, végtelenül türelmesek, kedvesek vagyunk. Jó érzés amikor van erő testben, örömöt okoz a jó érzés, ahogy idegesítő a fáradt érzés. Jó kedvet okoz a feltöltődött test érzete, rossz kedvet a kimerült test érzete. Minél nagyobb a feszültség az emberi testben, annál nagyobb az energiafogyasztás, annál gyorsabb a merülés. Amíg könnyen megértjük az összefüggéseket az előretartott kezeknél, addig nehezebben értjük mi történik velünk fogfájásnál, testi fájdalmaknál. Miért lesz harapós, rossz kedvű a fogfájós ember? Mert ugyanúgy feszültség van a testében, mint megterhelő fizikai munkát végző ember testében. Ugyanúgy percről percre merül az energiája, mint a favágó embernek. A kifáradt favágó embert idegesíti, hogy már nagyon fáradt, de belegondol abba, hogy nem sokára végez, jó érzés lesz megpihenni, ezek a gondolatok kicsit enyhítik a feszültséget, kicsi erőt adnak. Befejezi türelmesen a munkát. A fogfájós ember nehezen talál pozitív gondolatot. Nincs ami semlegesítené a negatív gondolatokat, korlátlanul növekedhetnek, egyre nagyobb rossz érzést keltve, egyre nagyobb feszültséget keltve. Egyre nagyobb a fájdalom, egyre nagyobb az energiafelhasználás. Az ember nagyon gyorsan kimerül. Nagyon fáradt lesz, nagyon rossz kedvű, nagyon sok lesz a dühroham. De a fogat kihúzzák, vagy a fájdalomcsillapító hatni kezd, és az ember megkönnyebülhet, kialudhatja magát. Mégnehezebb megérteni az összefüggéseket a dohányzó ember esetében. Miért jelentkeznek a dührohamok a leszokás alatt? Nincs fizikia megterhelés, nincs testi fájdalom, mégis merül az ember, mégis feszültség van a testben. Az elme, a gondolkodás, a vágy gerjeszti a feszültséget. A rossz gondolat, rossz érzése maga a feszültség. Milyen rossz, hogy mától nem dohányozhatok. Sokszor megismétlődik a gondolat, sokszor megjelenik a rossz érzés. A rossz érzés növekedik, a vágy növekedik, a feszültség növekedik. Egyre rosszabb érzés a testünkben lenni, bőrünkben lenni. Azt vesszük észre, hogy befeszült az egész testünk, egybe mozgunk mint valami robot. Nem tudjuk a cérnát befűzni a tűbe, mert ahhoz finom laza mozdulatok kellenek. Nem tudjuk mi van velünk, csak kínlódunk. És érezzük, hogy egyre jobban fáradunk, merülünk ki ebben az állapotban. Mintha fát vágnánk, vagy fájna a fogunk. Szeretnénk megszabadulni ettől a kimerítő állapottól, szeretnénk megkönnyebülni, szeretnénk újra feszültségmentesek lenni. Rágyújtunk, hirtelen kielégül a vágy, távozik a rossz érzés, távozik a feszültség. Olyan érzés rágyújtani, mint egy óra után leengedni a kezeinket, megpihenni. Olyan érzés, mint amikor végre hat a fájdalomcsillapító, a fogfájós ember teste elernyed, feszültségmentes lesz, végre megpihenhet, töltődhet. Tudjuk, hogy a stressz kimerüléshez vezet.

A stressz nem más, mint valamilyen gondolati feszültség, kielégítetlen vágy. Hiába nagyon fáradt már az ember, amíg a feszültség a testben van, addig nem tud töltődni. Amíg fáj a fog, addig nem tudunk aludni. Amíg a kezeink előre vannak tartva, addig nem tudunk aludni. Amíg de rossz, hogy nem dohányozhatok gondolkodás végett felhalmozódott rossz érzés nem távozik a testből, addig a feszültség meg marad. Addig hiába érezzük a fáradtságot, nem tudunk pihenni, töltődni. Addig nem tudunk éjjel mélyen aludni. Minél nagyobb a stressz, annál feszültebb az ember teste, folyamatosan energiát fogyaszt még alvás alatt is. Az ember egyre fáradtabb, rossz kedvűbb, végül depressziós lesz. Az embernek kikell elégülni, jól megnyugodni, hogy jól kipihenhesse magát, feltöltődhessen. Meg kell szüntetnie az ellenállást gondolati szinten, felkell ismernie mi az amit rossznak lát, mi az amit gondolataiban sorol, ismétel, melyik gondolat az amelyik rossz érzést okoz. Melyik gondolat érzelme feszíti be a testet. Melyikre gondol olyan sokat, hogy végül már annyira elborítják az érzelmek, hogy nem tud másra gondolni, mint a dohányos a rágyújtásra. Ha az ember megtalálja mi gyötri, min aggódik, mi az amit rossznak ítél meg, akkor megtudja szüntetni az ellenállását.

A szokás végett a cigaretta eszébe jut az embernek, ha akarja hanem. A szokás olyan, mint egy tudatalatti határidőnapló, titkárnő, mely figyelmezteti az embert a teendőkre. Ha dohányos vagyok, akkor a gondolat feljön a tudatalattimból minden egyes alkalommal, amikor a cselekvést elszoktam végezni. Felébredek, kávét iszok, óránként, jutalmazom magam, stressz ért, stb. Az ember ösztönösen, mint valami robot ami programozva van, minden nap elvégzi azokat a cselekvéseket, melyeket megszokott. Jön a gondolat, az ember gondolkodás nélkül engedelmeskedik neki, döntést hoz, cselekszik. Rágyújt. De felsimeri, hogy a program nem jó, a dohányzás káros, a szokást ki kell iktatni, le kell szokni. Ekkor programozó lesz, aki felülírja a napirendet a tudatalattiban. A napirend átírodik, egy hét nem dohányzás után, a tudatalatti szépen felfogja, hogy változás történt, nem küldi az üzenetet. Az ember megszabadul a gondolatoktól, nem jut eszébe a dohányzás, tudatalattija újra olyan lesz, mint mielőtt rágyújtott volna az első cigarettára. Persze ehhez idő kell. Minden egyes nappal, kevsebbszer jut a cigaretta az ember eszébe. De előfordulhat, hogy még hónapok múlva is eszébe juthat, ha a dohányzás kötődik egy cselekvéshez is, amit ritkán valósít meg az ember. Minden egyes élethelyzetet felülkell írni, programozni, hogy a tudatalattiból végleg távozzon a jelzés. Hogy soha többé ne jusson eszünkbe, hogy rágyújtunk. Hogy tudatalattinkban nem dohányzóként legyünk feltüntetve.

A leszokás első napján sokszor eszünkbe jut majd a cigaretta. Ekkor két választásunk van. Vagy rossznak itéljük meg, hogy nem engedhetünk a tudatalatti üzenetnek, és akkor beengedjük a de rossz, hogy nem dohányozhatok gondolatok rossz érzést, elkezdjük a feszültségnövelést a testünkben. Vagy nem hozunk létre ellenállást, nem hozunk létre feszültséget, nem fárasszuk ki magunk, nem rontjuk el a kedvünk. Mégpedig úgy, hogy gondolati szinten kezdjük meg a változást, mindjárt a küszöbön változtatunk. Egyszer se gondolunk abba bele, hogy milyen rossz, hogy nem dohányozhatunk. NEM ÁLLUNK ELLEN A DOHÁNYZÁSNAK, HANEM MEGADJUK MAGUNK AZ EGÉSZSÉGNEK. A gondolatot átalakítjuk pozitívra. Az rossz, hogy nem dohányozhatok, de ebben a rosszban az a jó, hogy egészséges lehetek. Hogy végre megérdemlem az egészséget. Az a gondolat, hogy MEGÉRDEMLEM AZ EGÉSZSÉGET, jó érzést ad. A rossz érzések feszültséget keltnek a testben, a jó érzések feszültség oldók. Az ember aki jó érzésekben fágja a fát, nem fárad el. A maraton futó, aki jó érzésekben futja le a távat, nem fárad el. Különbség van fáradtság, és jóleső fáradtság között. Amikor feszült testtel fáradtan fekszünk la aludni, vagy amikor feszültségmentes testben jóleső fáradtságban fekszünk le aludni. De jót alszok most, és pár pillanat múlva úgy alszunk, mint a bunda. A nyaralások alatt túrázunk, felmászunk a hegyre. Egész nap fürdünk, sétálunk, de nem érezzük a fáradtságot, estére is dinamikusak, jó kedvűek vagyunk. Mert jó érzésekben voltunk, sok szép értékelő gondolatunk volt, sok szép érzéssel társulva. A jó érzések feszültség oldók. A test pihenhet, még megterhelés alatt is töltődhet. Pont fordítva, mint a stressznél. Ahol még alvás alatt is részben merül. Teljesen stressz mentesen, még ébrenlét alatt is töltődünk. Egyre jobb a kedvünk, egyre jobb érzés a testünkben lenni, bőrünkben lenni. Megérdemlem az egészséget. Ez a gondolat jó érzéssel társul. Amint feljön a gondolat a tudatalattiból, amint jelzést küld a szokás, azonnal pozitív választ adunk, tudatosan átprogramozzuk magunk. Új programot írunk, új szokást írunk. Én az az ember vagyok, aki nem látja rossznak, hogy nem dohányozhat, helyette jónak látja, hogy megérdemli az egészséget. Ha így teszünk, akkor nem indul be a vágynövelő, feszültségkeltő folyamat. Nem fogunk egyre többet a cigarettára gondolni, egésszen addig az érzelmi szintig, amíg másra már nem tudunk gondolni, mint a fogfájós ember, a fájó fogra. Elménk nyugodt marad, figyelmünk szabad marad, tudunk koncentrálni. Felfigyelünk az újabb jelzésekre, tudatosak leszünk a megjelenő gondolatokra, újra jót csinálunk a rosszból. Nem állok ellen a dohányzásnak, megadom magam az egészségnek. Jó érzésem lesz újra. Egyre felszabadultabb leszek, egyre nyugodtabb leszek. Egyre nyugodtabb lesz az elmém, egyre csendesebb. Órák telnek el, hogy újra eszembe jusson a cigaretta. Majd eltelik így pár nap, és azt vesszük észre, hogy alig jut eszünkbe. Eltelik egy hét, és már azaz ember vagyunk, akinek a tudatalattijában nem dohányzóként vagyunk feltüntetve. Leszokunk düh rohamok, szenvedés nélkül. Nem marad bennünk félelem, hogy valaha visszaszokunk, mert nem elnyomtuk a vágyat, hanem feloldottuk. Tudjuk mi történik velünk, tudjuk milyen szellemi orvossággal tudunk kigyógyulni a vágyból. Nem kell mélyen a tudatalatti aljára temetni, mint egy mumust, aki bármikor kiszabadulhat. Aki félelemben tarhat minket. A rossz élettapsztalatból jót kovácsolunk magunknak. Hálát adok, hogy már megérdemlem az egészséget. Tudom értékelni, hogy könnyedén lélegzem, hogy egészséges a tüdőm. A rossznak köszönhetően, a dohányzásnak köszönhetően. Életem végéig minden nap lehet egy jó gondolatom, egy hála gondolatom, annak köszönhetően, hogy tapasztaltam a rosszat. Bármikor amikor a jövőben eszembe jut, hogy rágyújtsak, eszembe juthat a hála a gondolat, hogy én már az vagyok, aki megérdemli az egészséget. De jó, hogy már tiszta a tüdőm, hogy már könnyedén lélegzek. Életem végéig velem lesz egy hála gondolat, mely mindig jó érzéssel fog társulni, mindig felszabadító lesz. A mumusból angyalka lesz. Akitől már nem kell félni, nem kell bezárni a tudatalatti mélyére.

Vannak még titkok, melyeket fel kell tárni, hogy valóban tartós maradhasson a leszokás. Nem csak a rossz gondolatokkal tudunk feszültséget kelteni. De jó nekem, holnap után repülök Londonba. Ha a jövőben határozok meg valami jót, azzal ellenálok a MOST-nak. Most is jó, de a jövőben sokkal jobb lesz a MOST-hoz, a jelen pillanathoz képest. Két pontot kapunk, két különböző energiaértéken, melyek között feszültség jön létre, melyek kiakarnak egyenlítődni. Feszültséget keltve a testben. Ez a lelkesedés. A negatív feszültség az idegeskedés volt. Vannak különbségek. A lelkesedésnél jó érzésekben vagyunk, testünk felszabadult, könnyen lélegzünk mélyeket. De lelkesedve se jó érzés nyugton maradni. Muszáj örömünkbe szaladgálni, mint a gyerekek, vagy sokat beszélni, vagy valamit sportolni, hogy visszakapjuk a megkönnyebbült érzést. Amikor a vágy kielégül, eljött az utazás napja, felültünk a repülőgépre, akkor nagyon mély nyugalmat tudunk átélni, nagyon kitunk lazulni, jóleső fáradtságban. A lelkesedésnek van egy energianövelő szerepe, amit még kevesen értünk. De vannak negatív hatásai is. Ha sok idő telik el a kielégülésig, akkor testileg lefáradhat az ember, csak gondolati szinten tartja az életerőt, mint ahogy a drog csapja be az embert. Túl nagy lelkesedésben figyelmetlen az ember, túl gyorsak a gondolatok, meggondolatlan kijelentéseket tehet, amivel megbánthat másokat. És a legnegatívabb mellékhatás, az embernek eszébe juthat a cigaretta, felébredhet a vágy. Tudatalatti minden olyan szokást előtérbe helyez, mely tartós feszültségszintnél valaha jelen voltak. Én többször gyújtottam rá így. Megfigyeltem ezt a tudatalatti folyamtot, mindig akkor gondoltam egyre többet újra a cigarettára, amikor túlásgosan örültem, izgultam egy várakozó jó esemény végett. Amikor napokig nem tudtam kikapcsolni, megnyugodni a közeledő pozitív esemény végett. A nagy izgalomban eszembe jutott a cigaretta, egyzser, kétszer, majd pár nap után engedtem neki.

Ezért fontos, midig a pillanatot értékelni. A MOST-ban maradni jó érzésekben. Akkor felszabadultak maradunk feszültség nélkül. A tudatalatti feszültségszintek szerint rendezi a szokásokat, emlékeket, érzéseket, vágyakat. Nyugalomban kis feszültségszinten, vagy teljesen feszültségmentesen gondolatnélküli állapotban nagyon magas rezgésű szokásaink vannak. A leszokás első napjain nagyon sokat segít, ha minél több minden értékelünk a MOST-ban. Jó gondolatokat teremtünk, jó érzésekkel társítva a mostban. Így nem hozunk létre pozitív feszültséget sem, mely szintén a dohányzást támogatja. Kimegyünk az erdőbe sétálni, és megkeressük figyelmünkkel a szépet. De szép ez a fa. Ez a felhő. Ez a naplemente milyen gyönyörű. Ezek a gondolatképek feszültségmentes jó érzéseket ébresztenek bennünk, nyugtatnak minket. Hálás vagyok, hogy megérdemlem az egészséget most. MOST. Ez a gondolat is feszültségmentes jó érzést hoz létre. Nincs még egy pont a  jövőben, amihez a pillanat viszonyulhatna, nincs két pont amik között feszültség jöhetne létre. Megvágyni, és elengedni. Tervezhetjük a jövőnket, de mindig semlegesíteni kell a gondolatokat. Ez lehet a jövőben jó, de ha az ellentéte történik azt is eltudom fogadni. Az is jó. Amíg a rosszat a jelenben pozitív gondolatokkal semlegesítjük, hogy ne keletkezzen feszültség, addig a jót a jövőben negatívokkal. Megvásárlom az új autót, de azt is elfogadom, ha másra kell majd a pénz. Nem izgulok, nyugodt maradok, maradok  a mostban. Várom a Londoni kirándulást, de ha aznap reggel változik meg a program azt is eltudom fogadni. Nem izgulok, nem keltek feszültséget, kigyenlítem egy negatív gondolattal a jót, nyugodt maradok, maradok a mostban. Ahogy lesz, úgy lesz. Így tartósan feszültségmentes maradok, napközben is töltődök, egyre jobban érzem magam a bőrömben. Egyre jobb a kedvem. Egyre oktalanabb a boldogságérzetem. Egyre kevesebbet gondolok a jövőre, egyre jobb a pillanatban.

A leszokás első napjaiban sokat értkelni a mostban, hogy egyre nagyobb legyen a nyugalom érzetünk, a tudatalattink a hátérbe küldje azokat a szokásokat, melyek nagyobb feszültség szinten vannak jelen. Így kevesebbszer fog eszünkbe jutni a cigaretta, kevsebbszer kell átalakítanunk a rosszat jóra. Kisebb az esély, hogy nem maradunk tudatosak, és befut egy rossz érzés. Kisebb az esély, hogy belegondoljunk abba, hogy de rossz, hogy nem dohányozhatok. Akkor sincs baj, ha befutott, mert a jó érzések semlegesítik a rossz érzéseket. Ha már elkezdett növekedni a vágy, de kimegyünk a természetbe, figyelmünket szépre irányítjuk, jó érzéseket engedünk be, akkor egy séta után megszűnik a feszültség, a vágy elgynengül, elménk kiürül a kínzó gondolatoktól. Vagy elmegyünk sportolni, és fizikailag engedjük ki a beáramlott feszültséget. Ekkor is lecsökken a vágy.

A leszokásnak ezen módja örömteli. Próbáld ki.